A várandósság és a szülés egy természetes állapot-folyamat, de mindegyikünkben vannak feldolgozatlan emlékek a magzati és gyermekkorunkból. Az első 6 évünk a legmeghatározóbb időszak az életünkben, itt kapjuk meg azt a „szemüveget”, amin keresztül nézzük a világot a későbbiekben.
Magzati korunkban a biztonságra, odafigyelésre vágyunk, hogy érezzük szüleink szeretetét, hogy vártak minket, és nem számít milyen neműek vagyunk. Ahogy szüleink egymáshoz viszonyultak, azzal már megalapozták a párkapcsolati mintánkat.
Születésünkkor a legfontosabb dolog, az együttműködés. Mert ez egy közös folyamat, mind az anyuka, mind a baba kiveszi a részét a közös „munkában”. Itt is éreznünk kell, hogy biztonságban vagyunk, várják már a megszületésünket, anyukánk el tudja fogadni, bárhogy is alakul a szülés folyamata, mert semmi sem történik véletlenül, bármilyen kisebb-nagyobb komplikáció is tanító jellegű.
Születésünktől egészen a felnőtté válásunkig arra vágyunk, hogy a szüleink elfogadjanak minket, úgy szeressenek és támogassanak minket, ahogy nekünk a legjobb. Minden ember egyéni, így minden gyermek is, mindenkinek kicsit másabb figyelemre van szüksége.
Azért fontos, hogy megismerjük, feldolgozzuk, amit magzati és gyermekkorunkban megéltünk, mert a negatív tapasztalások erőteljesebben előjöhetnek a várandósság és a szülés alatt. Hiszen kismamaként a testi és hormonális változásoktól egyébként is sokkal labilisabbak vagyunk, a tudattalanunkban lévő tartalmak a felszín felé törhetnek álmok és fizikai problémák formájában is.
Szerintem nem nagyon van olyan ember itt a földön, aki azt mondja, hogy tökéletes gyerekkora volt, hiszen nem is kell, mert mindenből lehet tanulni, és kell is, ez a feladatunk itt! Csak az a fontos, hogy ne negatív élményként rögzüljön bennünk, hanem tükörként, illetve tanulási folyamatként, és meg tudjunk bocsájtani mindenkinek, és magunknak is!
Szerintem nem nagyon van olyan ember itt a földön, aki azt mondja, hogy tökéletes gyerekkora volt, hiszen nem is kell, mert mindenből lehet tanulni, és kell is, ez a feladatunk itt! Csak az a fontos, hogy ne negatív élményként rögzüljön bennünk, hanem tükörként, illetve tanulási folyamatként, és meg tudjunk bocsájtani mindenkinek, és magunknak is!
Ne feledkezzünk meg a Kispapákról sem! Nekik is ez egy új élethelyzet, változásokkal teli. Ők is érkeztek egy adott „csomaggal”, nekik is megvannak a maguk problémái. Jó lenne, ha ők is szembenéznének a múltjukkal.
A mai gazdasági helyzet nem kedvez a felhőtlen babavárásnak, valahogy ezzel is meg kell barátkoznunk. Minden lélek saját maga választja ki a szüleit, tehát tisztában van azzal, hogy milyen életkörülményekbe születik!
És még itt vannak a jó kis szüléstörténetek, amikkel elrettenthetnek minket. Mindenki a saját megélését mondja el, amit, ha fájdalomként, negatív élményként élt meg, akkor azt a félelem szemüvegén át látta. Az erős félelem növeli a fájdalmat, mivel a szimpatikus idegrendszert aktiválja. Ennek hatására a szervezet védelmi reakcióba lép, csak az életfontosságú szervek kapják a legtöbb oxigént. A méh izomzata sem jut elég oxigénhez, így nem megfelelően tud tágulni, a folyamat elhúzódik, és beavatkozásra is szükség lehet.
